Lebontatná az ördögkúti Bay-kastélyt a Szilágy megyei község önkormányzata, ugyanis Ionel Stanciu polgármester szerint a település lakosai „nem nézik jó szemmel” a műemlék épületet, amely a magyar honvédek 1940-ben elkövetett mészárlására emlékezteti őket. Az elöljáró szerint a kastély elhelyezkedése gátolja a település fejlesztését. A kastélyt 1944-ig a Bay-család birtokolta. A kommunisták hatalomra kerülésével Bay Ferenc grófot elűzték ősi birtokáról, a kastély a helyi téesznek adott otthont, majd évtizedekig üresen állt. 2003-ban egy része beomlott, az épületegyüttes nagyon romos állapotban van. A Szilágy megyei Ördögkút 1940. szeptember 9-én tragikus esemény helyszíne volt. A második bécsi döntés nyomán bevonuló magyar honvédekre az ortodox templom tornyából orvlövészek nyitottak tüzet a helyi románság köréből, egy esetben pedig almáskosárba rejtett gránát robbant fel és okozta több honvéd halálát, illetve sérülését. Megtorlásul a magyar tisztek egyike, Szabó főhadnagy tömeggyilkossággal válaszolt, a megtorlásnak mintegy száz áldozata volt. Calin Harza zilahi vállalkozó többször is meg akarta vásárolni vagy bérelni a kastélyt, azonban a helyi hatóságok minden alkalommal visszautasították. „Romániában van műemlékvédelmi törvény, és ha valaki megengedi magának, hogy egy ilyen jellegű műemlék épületet leromboljon, annak felelnie kell tettéért” – reagált az ördögkúti önkormányzat tervére Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei elnöke. „Amikor a Bay-vagyon a helyiek tulajdonába került, az nem sértette őket” – reagált Seres a polgármester azon kijelentésére, miszerint a lakosokat sérti a kastély látványa. Bay Ferenc leszármazottjai hiába igényelték vissza örökségüket, sem a helyi, sem a megyei földosztó bizottság, de a bíróság sem adott helyt jogos kérésüknek. Az egykoron jelentős magyar kisebbséggel, református egyházközséggel rendelkező településen jelenleg egyetlen magyar sincs, mert el kellett hagyniuk szülőfalujukat. /Pap Melinda: Ördögkút román lakosságát „sérti” a Bay-kastély jelenléte. = Krónika (Kolozsvár), jún. 4./
2009. június 6.
Sokáig úgy volt, hogy a 156 éves nagyenyedi, középfokú óvó- és tanítóképzést idén véglegesen elbúcsúztatják, helyét teljes egészében a főiskola veszi át. Mégsem ez történt. Az új miniszter új rendelkezést hozott: az országban néhány helyen megtartják a középfokú képzést. Nagyenyedre ősztől a magyar nyelvű óvóképzés feladata hárul. Érdemes az erdélyi, és benne az enyedi óvodatörténetre visszatekinteni. Szabó K. Attila székelyudvarhelyi pedagógia tanár szerkesztésében megjelent hatalmas munka, Az erdélyi tanító és óvóképzés történetéből (Mentor, Marosvásárhely, 2006) foglalkozik a kérdéssel. A helyi vonatkozásokat Fari P. Ilona, a nagyenyedi kollégium gyakorló óvodájának nyugalmazott óvónője tárta fel és ismertette a Közoktatásban megjelent cikkében. Gáspár János (1816–1892), a nagyenyedi tanítóképző első kinevezett igazgatója, tanára Csemegék című könyvében műfordításokat, verseket közölt a legkisebb korosztálynak, ezzel kibontakoztatta a magyar gyermekirodalmat. Az első óvodát Nagyenyeden 1865. április 24-én nyitották meg. Az első magyar kisdedóvóképzőt 1837-ben létesítették, Festesics Leó tolnai házában. London után ez volt a világ második ilyen intézménye. Három évtized múlva, 1873-ban egyszerre Kolozsváron és Budapesten nyitottak meg óvóképző intézeteket. 1918-ban már 15 kisdedóvóképző működött magyar nyelven. 1853-tól Nagyenyeden magyar nyelvű református felekezeti tanítóképzés folyt. Az 1948-as tanügyi reformmal ezeket az intézményeket (Kolozsvár, Nagyenyed, Zilah, Brassó, Kézdivásárhely) államosították, de megmaradhattak. 1957-től váratlanul beindult az óvónőképzés, amely a tanítóképző enyedi hagyományaira épített, hamarosan kialakította sajátos profilját, óvodai gyakorlatait. 1969-ben hároméves érettségi utáni szakképzés indult, majd 1970-ben összevonták a tanító és óvóképzést. 1979-ben megszüntették a nagyenyedi pedagógiai líceumot, majd 1990-ben, szemléletváltással egybekötve, újraindították Bethlen Gábor Kollégiumot. 2001-ben az 5 éves helyett bevezették a kettős szakosítást nyújtó 4 éves képzést. /B. B. : Nagyenyed. Újraindul az óvóképzés. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./
2009. július 4.
A felnőttképzés nagyon széles skálán mozog: az egyik oldalon ott vannak a hobbitevékenységek képzései, a másik oldalon pedig a szakmai továbbképzések. A művelődésszervezés is egyfajta felnőttképzés. A kóruséneklésnek – mint bármely más közösségi tevékenységnek – jellemformáló ereje is van. A népfőiskola intézményesülése a XX. század harmincas éveire tehető. A református egyház megszervezte a sárospataki csizmás diákok iskoláját, a katolikusok pedig elindították a kifejezetten népfőiskolás jelleggel működő képzésüket, a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) elnevezésű mozgalmat. Erdélyben a népfőiskola Balázs Ferenc unitárius lelkész nevéhez kötődik. A bécsi döntés után, 1940 és 1944 között Észak Erdélyben a református egyház több népfőiskolát tudott beindítani az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) keretén belül. A KALOT is beindította a maga népfőiskoláját Csíksomlyón. A második világégés után az EMKE 1946-ban próbált népfőiskolákat indítani, ezek az intézmények azonban 1947–1948-ban, az EMKE megszűntetésével együtt megszűntek. Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke elmondta, hogy a felnőttképzésbe 1982-ben kapcsolódott be, amikor az Ember és természet elnevezésű, magyar nyelvű szabadegyetemi kollégium továbbszervezését vette át, aztán 1993-tól az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnél (EMKE) keretében folytathatta ezt a munkát. Az EMKE-n belül különböző közművelődési szakmai csoportok jöttek létre, amelyek később önállósodtak, mint például a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Barabás Miklós Céh, a Romániai Magyar Táncszövetség, a Romániai Magyar Zenetársaság stb., így jött létre 1994-ben a Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság is. Dáné Tibor Kálmán úgy látja, Romániában nincs kihasználva eléggé a felnőttképzés mint oktatási forma. Régebben kétéves rendszerességgel szerveztek népfőiskolai tábort Szovátán, majd Szentegyházán. Foglalkoztak pályázatíró, közösségszervező, -építő tréningek megszervezésével, nyelvoktatással is. Az elmúlt húsz évben szép számban jöttek létre magyar házak Erdélyben. Ilyen többek között Kolozsváron a Szabédi-ház, a Györkös Mányi Albert Emlékház, a Heltai Alapítvány mint kulturális központ, a Pro Iuventute, a Kriza János Néprajzi Társaság székháza vagy Válaszúton a Kallós Alapítvány épülete, azután Szamosújváron a Téka háza, Nagybányán a Teleki Ház, magyar házak Désen, Besztercén, Nagyenyeden, Zilahon, Szilágysomlyón, Medgyesen, Csernakeresztúron stb. Az EMKE és a Népfőiskola egy hálózatot kíván kialakítani a magyar házak között. A Sárospataki Népfőiskolai Egyesület szakmai hozzájárulásával már elindítottak – egyelőre még csak tíz magyar házzal – egy szakmai programot, ezt szeretnék az elkövetkezőkben kibővíteni. /Ferencz Zsolt: Sem a román, sem a magyar társadalom nem használja ki eléggé a felnőttképzés lehetőségét. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./
2009. július 10.
Július 13-án kezdődnek a beiratkozások a Babes–Bolyai Tudományegyetem huszonegy karán. Az érdeklődők nem csak Kolozsváron, hanem további öt városban – Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Máramarosszigeten, Besztercén és Zilahon – is jelentkezhetnek, befizethetik a felvételi illetéket. Nappali tagozaton összesen 16 202 helyet hirdettek meg, ebből 4913 ingyenes, 11 289 pedig fizetéses. A távoktatáson összesen 4700 hely van, s ehhez még hozzáadódik 50 hely a látogatásnélküli tagozaton. 10 karon 14 új szak indul, ebből nyolc magyar nyelven is. Ezek a következők: kulturális tanulmányok, kulturális menedzsment, muzeológus, városi tanulmányok és társadalom-marketing, keresztyén diakónia és vallástörténeti tanulmányok. /Kezdődik a beiratkozás a BBTE-n. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./
2009. október 12.
Október 9-11-e között a Szatmári Híd Egyesület meghívására észak-partiumi turnéra érkezett a szerbiai Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház. Két darabot – a gyermekeknek szánt Erdők meséjét és a felnőtteknek való Magyar Piétát – mutattak be Zilahon, Nagykárolyban és Szatmárnémetiben. A gyermekdarabról az egyik néző így vélekedett: „Csodálat, hogy két ember ennyi szerepet, ilyen színesen adhat elő, s a hála, hogy előhozták belőlem a gyermeki örömöt. ” A Siposhegyi Péter művének felhasználásával színre került Magyar Piéta is sikert aratott a nézők körében. A mű nem más, mint a délvidéki magyarság élete, megpróbáltatásai, örömei, bukásai, végzete, újraéledése az 1944-től napjainkig terjedő időszakban. /Gyermeki öröm és sorstörténet. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 12./
2009. november 12.
A mesteri képzés kiépítését jelölte meg legfontosabb célkitűzéseként János-Szatmári Szabolcs, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem új rektora. Elmondta, hogy két éve az egyetem kancellárja, és szerette volna továbbvinni az elkezdett munkát. János-Szatmári Szabolcs /sz. Szilágysomlyó, 1976/ a középiskolát Zilahon végezte, majd 1999-ben a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen diplomázott magyar–német szakon. 2006-ban ugyanott doktorált. 2007 óta a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) német tanszékének vezetője. Elmondta, hogy tavaly négy mesterképzésre adtak le a dossziét, és mind a négyet sikerült akkreditáltatni. Ebben az évben két továbbinak az elismertetését tervezik, az egyik szociális munka, a másik közgazdasági irányultságú. Ezek mellett más szakok dossziéit is tervezzük leadni. Az újonnan engedélyezett magyar szakok meg fogják indítani. A Többnyelvűség és multikulturalitás mesterképzőn vannak bölcsészek, történészek, újságírók is. Vannak olyan szakok, mint például a zenepedagógia, a vallástanárképző, a filozófia, ahol hullámzó az érdeklődés. Hamarosan elkezdik a doktori képzés beindításának engedélyeztetését is. Az akkreditáció belépő az elismert egyetemek világába, új lehetőségeket teremt, pályázhatnak, részt vehetnek európai hallgatói mobilitási programokban. /Nagy Orsolya: felelősség is az akkreditáció. = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./
2009. november 20.
Dr. Vass Gergely baptista lelkész Marosvásárhelyen született. Fiatal fogorvosként Lupény városában végezte a gyógyító munkát, ahol rendszeresen részt vett a magyar baptista gyülekezet istentiszteletein. Úgy érezte, hogy Isten elhívásából új pályán kell folytatnia életét. Már házas emberként, feleségével és három leányával Zilahra költözött, ahol elvállalta a helyi magyar baptista gyülekezet pásztorolását. Kilencévi zilahi tartózkodás után, 2001-ben az arad-belvárosi baptista gyülekezet meghívásának tett eleget, ahol 2009 szeptemberéig tartalmas, szép lelki munkát végzett. Tevékenysége alatt számos jeles eseményre került sor az aradi gyülekezetben: az újjáépített imaház megnyitása, az énekkar százéves jubileuma, 2006-ban az Aradról elszármazott magyar baptisták világtalálkozója, jeles vendégek fogadása (Balczó András, dr. Papp Lajos, Jókai Anna) stb. Dr. Vass Gergely október 1-jétől a vajdahunyadi gyülekezet és körzet lelkipásztora lett. Ugyanakkor folytatja korábbi munkáit a Szeretet és Üdvüzenet egyházi lapok főszerkesztőjeként, valamint tanít a nagyváradi Bibliaiskolában. /Bátkai Sándor: Dr. Vass Gergely Vajdahunyadon. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 20./
2009. november 27.
Stefano Bottoni a bolognai egyetem oktatója, történész, aki az 1944 utáni magyar kisebbségtörténettől jutott el a székelyek 20. századi történelméhez, a Magyar Autonóm Tartomány kutatásához. Sztálin a székelyeknél című kötete nagy érdeklődést váltott ki. Bottoni az 1944 utáni magyar kisebbségtörténetből diplomázott. Románia volt az egyetlen a kelet-európai államok közül, ahol a második világháború után nem történt lakosságcsere. Amikor a szovjet vezetés előkészítette az autonóm tartomány megvalósítását 1950-51-ben, olyan pontos demográfiai kimutatással rendelkeztek, hogy Bottoni szerint a román és a magyar statisztikák nem értek fel ezzel. Észak-Erdélyről 1944. november és 1945. március között kiutasították a román polgári közigazgatást és szovjet katonai közigazgatást vezettek be, abban nagy szerepet kaptak a magyar kommunisták és baloldaliak. A szovjet vezetés rendet akart teremteni, hogy a szovjet katonák tovább mehessenek, ne kelljen partizánakcikkal szembesülniük. Nagyon kemény harcok voltak a keleti fronton augusztus-szeptemberben, nagyon sok embert veszítettek a szovjetek. Ekkor született meg a döntés, hogy a magyar lakosság a helyén maradhat, sőt, mivel erősebb baloldali hagyományokkal rendelkezett, mint a helyi románság, továbbá van közigazgatási kultúrájuk, a szovjetek inkább rájuk támaszkodtak, mint a visszakerülő román közigazgatásra. Így a közigazgatási és kulturális pozíciók nemhogy nem szűnnek meg, de konzerválódnak a negyvenes évek második felében, és a magyar kisebbség számára lassú átmenet történt az úgynevezett népi demokráciától a proletárdiktatúráig. A nyelvi és kulturális jogok, amelyeket a Petru Groza-féle kormányzat biztosított, megmaradtak. 1952-ben módosult ez a helyzet, kijelöltek egy olyan területet, ahol a magyar dolgokat kiemelt módon lehet művelni, de a kívül maradt területeken elkezdték csökkenteni ezeket a jogokat. A magyar lakosság kétharmada a Magyar Autonóm Tartományon kívül élt, a nagyobb városok – Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagyvárad – magyar többségűek voltak, nagy városi tömegek éltek itt, ezért ez a csökkentés nagy érvágást jelentett. Érdekes, hogy a szovjetek két tervezetben gondolkodtak: az első tervezetben benne volt Kolozsvár, az egész Mezőséget magába foglalta volna, emellett egy nagy közép-erdélyi régióban gondolkodtak. Azután ezt elvetették, érezték, hogy Kolozsvárnak a bevonása román szempontból tragédia lenne, és akkor választották a B megoldást, ami az akkori Magyar Autonóm Tartomány. Miután 1952-ben létrehozták az autonóm tartományt, 1954-55-ben már elkezdték a periférián felszámolni vagy gyengíteni a magyar kulturális vagy oktatási intézményeket. 1969-ben elindult a nagy iskolaösszevonási folyamat, továbbá Kolozsvárt erőltetett románosítása. A többi városok románosítása is folyt, Zilah, Nagyvárad, Szatmárnémeti a ‘70-es évekig elveszítették a magyar jelleget, és a nagyobb városokban, Brassóban, Temesváron már inkább szórvány lesz a magyarság. Az 1960-as átszervezésnek, amikor a MAT-ból Maros Magyar Autonóm Tartomány lesz, nincs sok nyoma az emlékezetben, inkább emlékeznek az iskolák összevonására, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem megszüntetésére. A kommunista magyar vezetők lojális állampolgárok voltak, romániai kommunistának érezték magukat, és ez nagyon későn változott meg, az 1960-70-es években. Stefano Bottoni (Bologna, 1977) szülővárosában szerzett egyetemi diplomát 2001-ben. 2005-ben doktorált, azóta óraadó tanár a Bolognai Egyetemen. A Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasa volt, együttműködött a Teleki László Intézettel. Kutatási területe Közép-Európa politika- és társadalomtörténete, történelme a legújabb korban, különös tekintettel a nemzetiségi kérdésre; nemzetépítés és államépítés Romániában a kommunizmus időszakában; a Magyar Autonóm Tartomány (1952–1960) mint társadalomtörténeti probléma és hatalmi szerkezet. /Antal Erika: Olasz szemmel a székelyek. Stefano Bottoni történész szerint érzelmeken túllépve elemezhető reálisan egy-egy múltbeli időszak. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./
2009. december 8.
A zilahi Szabó Vilmos festőművész 67 évesen távozott, kiforrott, teljes életművet hagyva maga után. /sz. Sáromberke, 1942. szept. 15. – Lakitelek, 2009. ápr. 11./ Mondhatni munka közben, a Lakiteleki Nemzetközi Alkotótáborban, barátai, kollégái társaságában érte a halál ez év tavaszán. Szabó Vilmos számtalan fiatalabb kollégájának művészi pályáját egyengette, lakóhelyén, Zilahon és Erdély-szerte számos tárlatot rendezett művésztársai munkáiból, nevéhez fűződik az IPP ART elnevezésű, néhány év alatt közismertté és elismertté vált művésztábor létrehozása. A december 9-én megnyíló tárlat főhajtás egy igaz művész emléke előtt. Szabó Vilmos életművében központi szerepet játszik az ember és az emberkéz teremtette világ. Életművében a tájábrázolás jelentős szerepet játszik. /Németh Júlia: Hattyúdal galambokkal. Szabó Vilmos emlékkiállítása elé. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./
